A MI folytatja hódító útját

2022. máj. 6.

Vannak olyan területek, ahol a mesterséges intelligencia az idei évben is folytatja hódító útját. A mesterséges intelligencia az emberiség által valaha kifejlesztett legtranszformatívabb technológiává válhat, hisz hatalmas potenciál rejlik benne. 
Az MI-t ma már az űrkutatástól kezdve át a klímakutatáson keresztül a rák elleni gyógyító harcig számos területen használják. Nézzünk meg pár kiemelt területet, amely közelebb áll a mi mindennapjainkhoz. 
 

1. Munkaerőpótlás
A gépek – intelligens és kognitív funkcióik révén – a humán erőforrás egyfajta kiegészítőiként szolgálhatnak. Sok területen – például akár a marketing esetén – már ma is jellemző, hogy az elérendő célcsoport meghatározása „okos” eszközök segítségével történik.
De mesterséges intelligencia használható például az előzetes, feltérképezendő karbantartáshoz is. Így már előre meghatározható, mikor van szükség pl. a gépek szervizelésére, javítására.
A mára már folyamatosan emelkedő és keletkező adatmennyiség feldolgozásában, kezelésében és használatában is sokat segíthet a MI. 

2. Kiberbiztonság
A biztonság témaköre kiemelt terület az elmúlt pár évben. rendkívül kiemelt szerepet kap a mindennapjainkban is. A kiberbiztonság – más néven digitális biztonság – a digitális adatok, készülékek és eszközök védelmére irányuló lépések összessége. A védendő dolgok közé tartoznak személyes adataink, fiókjaink, de akár a pénzünk is.
A gépek fejlődése és elterjedése ebből a szempontól egyre nagyobb gondot jelenthet, mivel minden egyes hálózathoz csatlakoztatott eszköz a hackerek lehetséges célpontját képezi.
A hálózati forgalom elemzése és a rossz szándékra utaló minták felismerése, tanulás révén, azonban a mesterséges intelligencia is bevethető.

3. Metaverzum
Manapság sokat halljuk ezt a szót, ha máshol nem is, de a Facebook új üzleti neve kapcsán biztosan. 
A metaverzum voltaképpen az egységes, állandó digitális környezet összefoglaló neve, ahol a felhasználók együtt dolgozhatnak és játszhatnak. Ez az internethez hasonlóan egy virtuális világ, a hangsúly azonban a magával ragadó élményeken van, amelyeket gyakran maguk a felhasználók hoznak létre.
A mesterséges intelligencia a metaverzum egyik csúcspontja lehet majd. Segítségével olyan 3D-s online környezet alakítható ki, ahol az emberek otthon virtuálisan érezhetik magukat. Az MI segíthet a felhasználóknak elvégzendő feladataikban, de akár teniszezni vagy sakkozni is lehet vele.
Ide tartoznak olyan technológiák, mint a VR (virtuális valóság) vagy az AR (kiterjesztett valóság). A metaverzum azonban nem csak VR-en vagy AR-en, hanem PC-n, játékkonzolon vagy akár telefonon keresztül is elérhető lehet majd.

4. Önvezető járművek
A mesterséges intelligencia az „agy”, amely az autonóm autókat, hajókat és repülőgépeket is képes lesz irányítani. 
„Az önvezető autó olyan autó, amit emberi beavatkozás nélkül, digitális technológiák segítségével vezérelnek, ami képes közlekedni a közúti forgalomban. Érzékeli a környezetének részleteit, navigálja önmagát, így várhatóan kevesebb helyre van szüksége, ezért hatékonyabban hasznosítja a rendelkezésére álló útfelületet, elkerüli a közlekedési dugókat és csökkenti a balesetek valószínűségét. Az önvezető autók autonóm biztonsági rendszereinek fontos tényezője a vezető nélküli vészmegállás mellett a vezető felügyelete alatti, de autonóm sávtartás is.” (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96nvezet%C5%91_aut%C3%B3) 

5. Kreatív MI
A mesterséges intelligencia már manapság is képes különféle műveket megalkotni, zenét szerezni, verset írni agy akár festményt festeni.
Várhatóan gyakrabban találkozunk majd az MI-vel olyan feladatok esetén, mint akár hírlevelek megírása, logók tervezése. Ez a fajta kreativitásra utaló jelek azt jelzik, hogy a MI egyre közelebb ér a valódi, emberi intelligenciához.  

6., Gépi fordítás
A fordító szoftverek, akár írott, akár szóban elmondott szövegen alapul, a mesterséges intelligenciára támaszkodnak a fordítások biztosítása és fejlesztése érdekében. Ez vonatkozik olyan funkciókra is, mint az automatikus feliratozás.

Értesüljön elsőként a vámszakmai hírekről és újdonságainkról!

Az adatkezelési tájékoztatót és a használati feltételeket elolvastam, megértettem és elfogadom.